Nem fröccsöntött gyermekörömök.

Friss topikok

Radnóti Miklós: Október

2007.10.25. 00:12 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.

(Illusztráció: Agócs Írisz: Lila sapi)

1 komment

Zalán Tibor: Gomulka (házmester) bácsi tilalmai

2007.07.11. 09:13 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

Itt tiloss enni,

itt tiloss inni,

itt tiloss lenni,

itt tiloss görbén,

itt tiloss egyenessen,

itt tilos eggyáltalán

menni,

de tiloss maranni is,

állni, sőt, szalanni is,

s még tiloss jáccani,

tiloss jónak láccani,

és tiloss rossznak láccani,

és tiloss hasznáni

vagy ártani,

ahogy tiloss:

hangoskonni, hallgatni,

okoskonni, nevetni,

tiloss itten örülni és szeretni,

tiloss itten meséni,

hangszereken zenéni,

emlékezni, tervezni,

álmodozni, szervezni,

segíteni eggymásnak –

itten a tiloss is tiloss ám!

Szólj hozzá!

Ovlachi Alíz: A kisfiú, aki leradírozta az arcát

2007.07.06. 22:22 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Történt egyszer, egy messzi városban, hogy egy kisfiú leradírozta az arcát.

Először csak az egyik szemöldökét tüntette el, és rém mókásnak találta a dolgot. Beállt a tükör elé, és nagyokat hahotázott furcsa ábrázatán. A szülei éppen nem voltak otthon, látogatóba mentek az egyik nagynénihez, és megengedték a kisfiúnak, hogy otthon maradjon egyedül.

A felnőttek úgyis csupa értelmetlen dologról beszélgettek, csak elunta volna magát közöttük.

Később, amikor megint unatkozni kezdett, újra elővette a radírját, és leradírozta a másik szemöldökét is. Aztán a füleit. Kíváncsi volt, hall-e a fülei nélkül? Kiment a konyhába, a konyhaszekrényből elővett egy jókora lábast, és leejtette a földre, hogy nagyot csattanjon.

- Jé! - ámuldozott - Lám, lám, fülek nélkül is milyen jól hall az ember!

És nagyokat ugrándozott örömében, hogy milyen jó mókát talált ki magának. Majd visszament a tükörhöz, és tovább radírozott. Lassanként leradírozott mindent az arcáról, nem maradt más rajta, csak egy apró anyajegy az orra környékén. Ezt sem szerette, így hát leradírozta gyorsan. Most már igazán nagyon különösen festett a tükörben. Egy darabig még elszórakozott önmagán, de aztán jobb ötlete támadt: megtréfálja az embereket az utcán.

Magára kapta a tavaszi kabátját, de sapkát nem vett fel, nehogy eltakarja a fejét, és kirohant az utcára. Éppen kora délután volt, a város tele volt sétálgató emberekkel, családokkal. A kisfiú hirtelen nagyon magányosnak érezte magát közöttük - hiszen ő egyedül volt, neki senki sem fogta a kezét, mint a többi gyereknek, aki szembe jött vele az utcán -, és már éppen majdnem sírva fakadt, amikor mellette termett egy kislány. Nagyjából annyi idős lehetett, mint ő, és nem lehetett tudni, honnan került oda olyan hirtelen. Közelebb lépett a kisfiúhoz, és alaposan megbámulta az arcát.

- De furcsa kisfiú vagy te! Hogy hívnak? Hány éves vagy? Hol laksz? És hol vannak a szüleid?

A kisfiú először meglepődött, hiszen azt várta, hogy majd megijednek tőle az emberek. De úgy tűnt, senki sem ijedt meg tőle, csak komolyan és elgondolkodva nézték, mi baja lehet.

Ez kissé zavarba hozta.

- Szegény kisfiú! - törte meg egy együttérző anyuka a csendet - mennyit szenvedhetett, ha így elcsúfította magát!

A többiek nem szóltak, csak csendben álltak, közben egyetértően és szánakozva csóválták a fejüket. Ez még jobban zavarba hozta a leradírozott arcú kisfiút, és kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát. Gondolta, rájuk ijeszt, ezért elkezdett dühösen fújtatni, hadonászni, vicsorogni (ez, fogak nélkül, igencsak nehéz feladat volt...) De az emberek csak jóindulatúan nevettek rajta, jobb esetben megmosolyogták, és megveregették a vállát.

Dühében beleharapott a kezükbe, és szélsebesen elrohant a közelükből, hogy ne is lássa őket. Az emberek akkor egy csapásra megfeledkeztek az együttérzésről, és felbőszülve futottak utána, esernyőket, botokat lóbálva felé. Szegény kisfiú alig tudott elmenekülni előlük. Felszaladt a lépcsőn, és elbújt a szobájában. Fogai vacogtak, és egész testében reszketett. Egyre inkább úrrá lett rajta a szorongás: hogyan fog visszakerülni az arcára az orra, szája, szemei?

Óvatosan kimászott az ágy alól, és elkezdte törni a fejét. Legegyszerűbb megoldásnak az tűnt, hogy ő maga rajzolja vissza a leradírozott arcot, de ez sehogyan sem akart sikerülni neki. Hiába rajzolt szemeket, orrot, szájat magának, a ceruza nem hagyott nyomot az arcán, akárhogy hegyezte, nyomta oda a bőréhez. Kétségbeesésében elővette a telefonkönyvet, és elkezdett keresgélni benne. Végignézte az "sz" betűs szavakat, talál-e benne olyat, hogy:

"Szemrajzolás", de semmi ilyesmit nem talált. Aztán az "o" betű következett, majd az "f" betű, de sem "Orr-rajzoló", sem pedig "Fül-rajzoló" cég nem volt benne.

Úgy tűnt, senki sem tud segíteni rajta, ezentúl arc nélkül kell majd élnie. Mit szólnak majd a szülei, ha hazaérnek? Uram Isten, mit fognak szólni? - rémült meg még jobban a kisfiú.

- Nem kellett volna leradíroznom az arcom, nem kellett volna! - tépelődött kétségbeesetten.

És akkor valaki halkan kopogtatott az ajtón. A kisfiú először nem merte kinyitni, sőt, gyorsan el is bújt az ágy alá, hátha a szülei jöttek haza. Később mégiscsak előmerészkedett, és óvatosan kikukucskált a kémlelőn. Elképedve látta, hogy az iménti kislány áll az ajtó előtt, aki a rakparton odalépett hozzá. Lassan kinyitotta az ajtót, és a kislány belépett az előszobába.

- Milyen maszatos az arcod! Sírtál? - kérdezte kedvesen a kisfiútól. A kisfiúnak jólesett a kedvessége, mert őszintének érezte.

- Sírtam - vallotta be, és elcsodálkozott rajta, hogy a kislány látja a könnyeit, pedig azok nem is látszanak.

- Nem tudom visszarajzolni az arcom - panaszolta el a kisfiú -, pedig már nem akarok arcnélküli kisfiú lenni... nem valami szép ugyan az orrom, de akkor sem akarok többé arcnélküli lenni...

- Miért nem kéred meg a legeslegjobb barátodat, hogy rajzoljon neked egy arcot? - kérdezte a kislány. - Én ebben a helyzetben biztos a legjobb barátomat kérném meg, hogy segítsen nekem.

- Nekem nincsenek barátaim - felelte a kisfiú.

- Az meg hogy lehet? Barátai mindenkinek vannak. Vagy nem? - kérdezte önmagától elbizonytalanodva.

- Nem hiszem, hogy mindenkinek vannak barátai - felelte a kisfiú. - Biztosan vannak olyan emberek, akik magányosak, mert nincsenek barátaik...

- Hát, jó. Akkor leszek én a barátod, ha akarod. Én úgyis tudok barát lenni, sok embernek vagyok a barátja, van benne gyakorlatom. Akarod?

- Hát, jó. Legyél.

Azzal elővették a színes ceruzákat, és a kislány óvatosan visszarajzolta a kisfiú arcát. Először a leradírozott szemöldököket, majd a füleit, éppen abban a sorrendben, ahogyan a kisfiú letörölte.

Barátok is maradtak sok-sok éven át, és visszarajzolták egymás arcát, valahányszor letörlődött valamelyiküké véletlenül.

Szólj hozzá!

Pingu pecázik

2007.07.01. 19:53 Szolvejg

Szólj hozzá!

Szegedi Katalin: Lola és a locsoló

2007.06.26. 12:37 Szolvejg

Szólj hozzá!

Weöres Sándor: Déli felhők

2007.06.25. 22:47 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Domb tövén, hol nyúl szalad

s lyukat ás a róka:

nyári fényben, napsütésben

felhőt les Katóka.

 

Zöld fűszál az ajka közt,

tenyerén az álla...

A vándorló felhő-népet

álmosan csodálja.

 

Elöl úszik Mog király,

kétágú az orra,

feje fölött koronája,

mint a habos torta.

 

Fut mögötte a bolond

szélesen nevetve,

nagy púpjából szürke kígyó

nyúlik az egekbe.

 

Törött kordén utazik

egy kopasztott kánya,

s haját tépve Bogyóvére,

a király leánya.

 

És utánuk cifra ház

gördül sok keréken,

benn a cirkusz hercegnője

öltözködik éppen.

 

Száz ruháját, ékszerét

odaadná szépen,

csak egy hétig futkoshatna

lenn a nyári réten.

2 komment

Balázs Éva: A Jégtündér ajándéka

2007.06.24. 17:43 Szolvejg

Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. De semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme. Erre gondol az anya, míg megy. Hosszú út áll előtte. A Jégtündér, úgy mesélik, egy jeges tavon él. Mert látni még senki sem látta. S a tó messze van, túl az erdőn, túl a mezőn, még a hegyen is túl.

Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. És semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme.

Erre gondol az anya, míg virraszt.

De a kislány megmozdul az ágyban, felnyitja szemét, és ránéz:

- Virágot szeretnék az ablakomba...

Aztán újra elalszik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az anya kilép a fagyos udvarba, végigsiet a csúszós úton, és bekopog a szomszéd tanyára.

- Virágot? Télen? Éjszaka? - csodálkozik a szomszéd. - Ha lenne is, megfagyna, elpusztulna az ablakban.

De az anya sorra járja, mindhiába, a kieső tanyákat.

- Talán kérj a Jégtündértől - mondja valaki.

Az anya befordul az erdőbe. Egy hatalmas, csupasz tölgyfa haragosan teszi keresztbe előtte ágkarjait:

- Megállj! Hogy merészeled zavarni téli álmunkat?

S az erdő egyszerre megelevenedik. Fák és bokrok, szúrós cserjék, csavarodó indák tépik az anya kendőjét, ruháját. De az anya csak megy, küszködve halad előre, s eléri mégis az erdőn át a mezőt.

A mezőn vad szél csap a szemébe:

- Eredj innen, ez az én birodalmam! Télen én vagyok itt az úr!

De hiába zúdítja a havat az arcába, az anya sietve vág át a mezőn, és felhág mégis a hegyre.

A hegy ormán mogorva sziklák állnak őrt. Köveket gurítanak alá, amik keményen koppannak az anya lábán:

- Kőből vagy, hogy nem érzed ütésünk? Honnan van erőd szembeszegülni velünk?

az anya futva éri el a lejtő alján a tavat, mely jéggé dermedt már.

Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. De semmi sem olyan szomorú, mint a beteg gyermek szeme. Erre gondol az anya, míg rálép a síkos jégre, és elindul a tó színén. Megy, megy, ki tudja, mióta, mikor meglátja a nagy tó közepán a Jégtündért. Táncol a Jégtündér a tavon, jégarany a haja, jégszürke a szeme, és csengő jégezüst a ruhája.

- Még senki sem jött ilyen messzire - csodálkozik a Jégtündér. - Mit kívánsz tőlem?

- Beteg a kislányom - sóhajtja az anya -, és virágot szeretne az ablakába...

A Jégtündér sokáig hallgat. Nézi az anyát, a havas haját, tépett ruháját, jeges cipőjét. Aztán bólint:

- Meglesz! Térj haza nyugodtan.

Siet haza az anya, s otthon újra leül az ágy mellé, és vár.

Hajnal felé megérkezik a Jégtündér. Benéz az ablakon. Látja az alvó kislányt és a virrasztó anyát. Ujjával rajzolni kezd az ablaküvegre: gyönge szirmokat, kecses szárakat, hajló bimbókat, szeszélyes formákat. Aztán rájuk lehel, zúzmarát lehelve, és ezüstösek lesznek tőle.

Mire a hajnal egészen elűzi az éjszakát, a kislány felnyitja szemét. A Jégtündér már messze jár, talán újra a tó színén táncol.

A kislány az ablakra pillant, és - oly hosszú idő után először - elmosolyodik.

- Virág - suttogja -, jégvirág!

Semmi sem olyan fehér és fekete, mint a téli éjszaka. Mégis abból fakad - mint szomorúságból a mosoly - hajnalban a jégvirág.

(Illusztráció: Agócs Írisz)

Szólj hozzá!

Bálint István: Sóspe-rec

2007.06.16. 19:04 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sóspe-rec, az indián

csuda rosszat álmodott,

három majom fönn a fán

mindenfélét rádobott.

 

Görögdinnyét, sárgarépát,

lyukas lábast, kanalat,

színes golyót, három-négy zsák

krumplit, szöget, madarat.

 

Sóspe-rec, az indián

nyögött, morgott, krákogott,

mikor Sü-sü, hét után

a fülébe nyávogott.

 

Sokat ettem vacsorára,

bölénysültet, egyebet,

jó, hogy itt vagy, Sü-sü drága,

kapsz is egy szép egeret.

 

Sóspe-rec, az indián

Sü-sü nevű macskája

egyet nyávog hét után,

ő a világ lustája.

2 komment

Címkék: bálint szolvejg istván sóspe rec sósperec locskanapocska

Lázár Ervin: A kék meg a sárga

2007.06.12. 20:48 Szolvejg

Egyszer két festékpötty - egy kék meg egy sárga - egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.

- Nem menne kicsit távolabb? - mondta ingerülten a Kék.

- Menjen maga - válaszolta a Sárga -, s különben is, talán köszönne!

Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta - csak hát ez a festékpöttyöknél nehéz ügy, mert sem odébb menni, sem hátat fordítani nemigen tudnak.

- Még hogy én köszönjek?! Egy Sárgának! - morgott fitymállóan a Kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki.

- Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm?

- De azt. Ha nem látná, én a Kék vagyok!

- Engedje meg, hogy fölkacagjak - mondta gúnyosan a Sárga -, hiszen maga a legközönségesebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem... és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba.

- Először is maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert... brr... vagy sárga vizet! Egyáltalán, hogy mer megszólalni mellettem!

- Mindig tudtam, hogy nagyon közönséges, de hogy ennyire! Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohasem válok unalmassá... Kérem, ez mégiscsak disznóság, most már egészen belém mászik... Árnyalatokban rejtőzöm, kis foltokban jelenek meg. S egyébként is, ha nem tudná, én az Okker családból származom.

- Okker?! Erre vág fel! Az is egy család? Az én őseim sokkal előkelőbbek, például sohasem lenne közülük senki olyan tolakodó, mint maga! Tudja meg, hogy én Ultramarin vagyok.

- Hah! - kezdte a replikát egy színészi felkiáltással a Sárga, akkor különben már rég összefolyt a két festékpötty, de nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak, meglátta őket, és így szólt:

- Nicsak, milyen szép zöld pötty!

Szólj hozzá!

Címkék: a meg sárga kék szolvejg lázár ervin

Maestro

2007.06.09. 12:08 Szolvejg

Szólj hozzá!

Címkék: oscar maestro oscar díj tóth szolvejg m. géza

Csukás István: Sün Balázs

2007.06.07. 14:05 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:

Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.

Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.

Furakodott, nyomakodott,
Morgott, perelt dühöngve;
Semmit se ért, mit tehetett:
Lefeküdt a küszöbre.

Telt az idő, múlt az idő,
Éjre éj és napra nap,
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.

„Ebből elég! Torkig vagyok!” –
kiáltott fel Sün Balázs,
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház.”

„Éppen ezért én elmegyek,
Szerbusz néktek hat testvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult,
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút.

Így baktatott, így poroszkált,
Szomszéd tölgyig meg sem állt,
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát.

„Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!”

Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott,
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok.

Éjféltájban vihar támadt,
Hajlítgatta a vén fákat,
Fújt a szél nagy zajjal ám,
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján.

„Ki az? – szólt ki fogvacogva -
Ki kopogtat éjnek idején?”
„Mi vagyunk az – szóltak kintről,
Mi vagyunk a hat testvér.
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”

„Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing.”

„Jól van, jól van
- szólt Sün Balázs –
Jövök már”
S fordult a kulcs, nyílt a zár.

Betódultak mind a hatan
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs, csak ez az egy szoba?”

Lefeküdtek, elaludtak
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve,
Kiszorult a küszöbre.

„Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!”

1 komment

Vörös István: Hagyjatok

2007.06.06. 08:42 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

fehér csészéből szelíden

fehér tejet inni,

piros pohárból borzongba

piros szörpöt inni,

kék tányérból jó étvággyal

égdarabkát venni,

zöld abrosz fölé hajolva

egy ananászt nézni.

Szólj hozzá!

Milos Macourek: Barborka és a likőrös bonbonok

2007.06.03. 22:29 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Volt egyszer egy kislány, úgy hívták, hogy Barborka. Szájában kis fehér fogacskák sorakoztak egymás mellett, egyik szebb volt, mint a másik.

Reggelente Barborka megmosta, megkefélte őket piros fogkefével, és így szólt hozzájuk:

- Várjatok csak, majd meglátjátok, milyen finom falatokat adok ma nektek rágcsálni.

- Csak ne beiglit vagy kávéba áztatott zsemlét - mondták a fogak.

Barborka meg nevetett:

- Ilyesmit én nem eszem, az a nagymama kedvenc eledele!

És Barborka a fogacskáknak vajas kenyeret adott meg borjúhúst, a kis fogacskák meg rágtak, és nagyon szórakoztatta őket a dolog, mert a fogak arra valók, hogy rágjanak.

Este pedig, mielőtt Barborka lefeküdt, megint csak megmosta őket a piros kefével, s megkérdezte őket, hogy érezték magukat.

- Tudod, nagyon is jól - felelték a fogak. - A kenyérnek olyan jó sült héja volt, és az nagyon szórakoztató, mert rághatunk rendesen, és egy cseppet sem unatkozunk.

- Na látjátok! - mondta nekik Barborka, azután rájuk nevetett a tükörben, a fogacskák meg visszamosolyogtak, és mindnyájan lefeküdtek.

De egyszer látogatóba jött Cecília néni, s egy nagy dobozt hozott Barborkának ajándékba, teli likőrös bonbonokkal. Barborka meg illedelmesen így szólt:

- Köszönöm, Cecília néni, óriási örömet okoztál nekem.

De a fogak egyáltalán nem örültek, mikor Barborka szájában megjelentek Cecília néni likőrös bonbonjai, a fogacskák panaszkodni kezdtek:

- Mit csináljunk ezzel, ezt nem kell rágni, mit csináljunk, hogy ne unatkozzunk?

S elhatározták, hogy játszanak valamit, mondjuk, bújócskát.

- De előbb ki kell számolnunk a hunyót, s ahogy ez már kiszámoláskor lenni szokott, egyikük kiesett.

- Egyikőtök hiányzik - mondta este Barborka, mikor kefélte őket a piros fogkefével -, egyikőtök kiesett, mit jelentsen ez?

- Mit jelentene - felelték a fogacskák -, egész nap a bonbonokat szopogattad, nem volt semmi dolgunk, így hát bújócskáztunk, és mert ilyenkor ki is kell számolni a hunyót, hát kiszámoltuk, és egyikünk kiesett.

- Máskor ne csináljatok ilyesmit - mondta Barborka, de a fogacskák csak nem nyugodtak, és egyikük, aki egészen hátul volt, így szólt Barborkához:

- Rendben van, Barborka, de te meg ne egyél több likőrös bonbont, mert különben megint unatkozni fogunk.

- Miféle feleselés ez - mondta Barborka, és nagyon mérges lett -, én szeretem a likőrös bonbonokat, Cecília néni hozott nekem egy tele dobozzal, s addig fogom enni, amíg csak lesz belőle.

És tényleg, egyik bonbont a másik után ette, a fogacskák meg unatkoztak, így hát megint bújócskáztak, megint kiszámolták, s ahogy kiszámolták, egyik a másik után esett ki, a mielőtt még Barborka megette volna az egész doboz likőrös bonbont, minden foga oda lett, egyikük egy gereblyében, másikuk egy fogaskerékben talált állást, csak elöl maradt egy kis fehér fog, s szomorúan nézte Barborkát.

Barborka is szomorúan pislogott, és így szólt hozzá:

- Te már nem esel ki nekem, ugye?

- Nemigen - mondta a fogacska -, nincs kivel kiszámolósdit játszanom.

- Akkor jó - mondta Barborka. - Már nincs több likőrös bonbonom, most majd megint vajas kenyeret meg borjúhúst fogunk enni meg tejfölös karalábét.

- De buta is vagy te, Barborka! - mondta a fogacska. - Hát azt hiszed, hogy győzöm én azt a sok munkát? Ahhoz többen kellene, hogy legyünk. Most kénytelen leszel csak beiglit enni meg kávéban áztatott zsemlét.

Barborka azt gondolta magában: "Szép história, hisz én azt egyáltalán nem szeretem." De nem volt mit tenni.

Így hát Barborka a nagymamával együtt eszegette hol a beiglit, hol a kávéban áztatott zsemlét, s mikor egy szép napon Cecília néni ismét eljött látogatóba, megállt az ajtóban, mint a sóbálvány, s így szólt:

- Megőrültem, vagy mi van velem? Hogy került ide két nagyanyó?

Szólj hozzá!

Címkék: a és szolvejg milos macourek barborka likőrös bonbonok

Lackfi János: Bargit és az orrbefogás

2007.06.03. 16:43 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

Most apa orrát befogom,

Mint hogyha eldugulna,

Kérdi: „Bi volt a suliban?”

Felelem: „Mi lett volna.”

 

Azt kérdi: „Bit rajzoltatok?”

Mondom neki: „Egy rajzot.”

Mondja: „Deb szobrot és deb is

Festbényt vagy épp rézkarcot?”

 

Kérdi: „A rajzodod bi volt?”

Mondom: „Csomó vonalka,

Meg egy pár szín, képzelheted.”

Mondja: „Ki hitte volda!

 

De ugye elboddod talád

Azt, hogy bi volt a cíbe?”

Mondom: „Az volt a címe, hogy

Rajz, aminek nincs címe.”

 

Azt mondja: „Azért valabi

Csak volt azod a rajzod.”

Mondom: „Volt hát, egy befogott

Orrú apa, csak az volt.”

 

„De bás sebbi se volt ott?”

„Ha hiszed, ha nem, semmi sem.

Na jó, meg ne fulladj nekem!

Elengedem az orrod!”

Szólj hozzá!

Címkék: és az margit jános szolvejg lackfi orrbefogás

Pingu iszik és pisil(ik)

2007.06.03. 16:21 Szolvejg

Szólj hozzá!

Címkék: szolvejg pingu

Kukorelly Endre: Van1kis

2007.06.03. 16:02 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

Van egy kisöcsim, neve Samu,

Oda-vissza van érte anyu,

apa is, én is,

minden nagy néni,

családunk szeretet-alapú.

 

Kész. Ez egy versezet

(limerick. A szerző), így kell szavalni:

 

vanegyki söcsimne veSamu

odavisz szavanér teanyu

apai séni

smindennagy néni

családun xerete talapu.

Szólj hozzá!

Címkék: kis 1 van szolvejg kukorelly endre

Knut, a jegesmedvegyerek

2007.06.03. 16:01 Szolvejg

Szólj hozzá!

Címkék: jegesmedve szolvejg knut jegesmaci

Kányádi Sándor: Ha a napnak

2007.06.03. 12:36 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

Ha a napnak lába volna,

bizonyára gyalogolna.

Ha pedig keze is lenne,

akkor ő is cipekedne,

s leülne, ha elfáradna,

ide mellénk a kis padra.

Kérges kezét térdre ejtvén,

merengne a holdas estén.

Úgy várná be, szépen ülve,

hogy őt a föld megkerülje.

Szólj hozzá!

Címkék: a sándor ha szolvejg kányádi napnak

Oravecz Imre: Anyu máshogy Erzsi

2007.06.03. 12:25 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

anyu máshogy Erzsi,

apu máshogy Pista,

nagymama máshogy Bözsi,

nagypapa máshogy Imre,

óvó néni máshogy Icu,

szomszéd néni máshogy Anikó,

doktor bácsi máshogy Viki,

postás bácsi máshogy Laci,

boltos néni máshogy Marika,

trafikos bácsi máshogy Gyuszi,

 

máshogy mindenki más

Szólj hozzá!

Címkék: imre anyu szolvejg oravecz máshogy erzsi

Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne

2007.06.03. 12:24 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

Ha a világ rigó lenne,

kötényemben ő fütyülne,

éjjel-nappal szépen szólna,

ha a világ rigó volna.

 

De ha a világ rigó lenne,

be se férne kötényembe,

kötényem is honnan volna,

ha egész világ rigó volna.

Szólj hozzá!

Címkék: a világ sándor ha rigó szolvejg weöres lenne

Zelk Zoltán: Téli fák

2007.06.03. 12:23 Szolvejg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem fáztok, ti téli fák,

mikor meztelen az ág?

Eldobtátok a nyári zöld

s az őszi aranyruhát.

 

Ejnye, ejnye, téli fák,

ez aztán a furcsaság:

Hideg télben levetkőztök,

nyáron viseltek ruhát.

Szólj hozzá!

Címkék: zoltán fák szolvejg zelk téli